„Design mindenek felett”. Olvasható a charta első pontja egy képkeretben a DekoRatio VII. kerületi irodájában. Ez az első és legfontosabb értékrend, amit a Branding és Design Stúdió képvisel, így senki sem lepődött meg a szakmában, amikor idén februárban a csapat elnyerte az Év Irodája 2015 díjat design kategóriában. Szépség és funkcionalitás, élmény és munka, laza mégis profi, olcsó, de igényes. Minderről Kiss Miklóssal, a stúdió tervezőjével beszélgettünk a design most már hivatalos főhadiszállásán.
Fotó: www.kissmiklos.com
WOW! Ég bele a retinánkba a hatalmas felirat a recepción, mintha csak kivetülne a falra az első gondolatunk, amikor belépünk az utcáról. Egy komplex vizuális térben vagyunk, ahol egy komplex vizuális nyelven beszélnek hozzánk. Látszik, hogy az arculat, a belsőépítészet, vagy a web design, egyszóval minden, ami vizuális tartalommal bír, egységesen van kezelve és kéz a kézben közvetítik a cég imidzsét, mondnivlóját. A koncepció megvolt és a nyomdai és dekorációs kivitelezéssel (is) foglalkozó csapat szerette volna, hogy az iroda egyben egy bemutatótér is legyen, így minden printet, fóliát, fényfeliratot, bútordarabot az épület hátsó részében található műhelyekben készítettek vagy alakítottak át. Fontos szempont volt, hogy minden üzenet átmenjen a cég tevékenységéről és az alapértékekről.
Fotó: www.kissmiklos.com
A különböző helyiségek kialakítása során több vágással osztották a teret kisebb egységekre. Ezek a vágások dőlésszögek és színek különböző kombinációival együttesen eredményezik azt, hogy az ember észre sem veszi, de gyakorlatilag vezetve menetel a tárgyaló felé és fel sem tűnik, hogy elhalad a háborítatlanságot igénylő project manager-ek bázisa mellett. Ha ennek ellenére, egyszer csak azt látjuk, hogy egy gigantikus méretű óra van előttünk a falon, a plafonon pedig zöld textilkábeleken, egymással versenyző villanykörték futnak, akkor ne csodálkozzunk, ha itt még nem kínálnak meg minket kávéval! Ez bizony azt jelenti, hogy mégis sikerült eltévednünk és az idővel folyton versenyző PM-ek területére léptünk. A különböző design elemekben nem csak belsős üzenetek vannak, hanem „iparági sztorik” is. Több helyen is megjelennek például pop-art felületek, ezzel is megerősítve bennünk, hogy jó helyen vagyunk, ha nyomdai szolgáltatást keresünk, hiszen a pop irányzat idejében volt a reklámfestészet fénykora, aminek utódja a nyomtatott, vagy dekorációs reklámkivitelezés.
Fotó: www.kissmiklos.com
Minden térnek megvan a maga funkciója és a különböző helyiségeket, különböző munkákban tevékenykedő csapatok foglalták el, de az épület közepén természetesen megvan a metszéspont, ahol a nagy megbeszélések és brainstorming-ok kapnak helyet. Nem csak Kremmer Péter a DekoRatio alapítója és brand stratégája jött arra rá, hogy a sok kicsi sokra megy. Egyre több felsővezető, vagy szervezetfejlesztő hangoztatja az egybenyitott irodák hátrányát.
Fotó: www.kissmiklos.com
Sandra Gauer gazdaságpszichológus PhD dolgozatában azt fejtegeti, hogy egy jó iroda hogyan tudja növelni egy cég hatékonyságát. Szerinte is fontos a különböző terek kombinációja és ideális esetben a dolgozó maga dönti el, hogy mikor, hol és milyen környezetben tud a leghatékonyabban dolgozni. Nem árt, ha vannak zugok, ahol ad hoc megbeszélést tarthat egy-két ember a team többi tagjának zavarása nélkül. Ugyanígy sokszor jól jön, ha vannak telefon sarkok, vagy egyszerűen csak el lehet vonulni egy nagyobb elmélyülést igénylő feladat során.[1] Miklós elmondása szerint a DekoRationál is voltak „spontán területfoglalások” egy hátsó, eldugott szobát például tárgyalónak terveztek és rendeztek be, de a szövegírók és a marketingesek úgy döntöttek, nekik ott a legjobb.
Fotó: www.kissmiklos.com
Szóval, ez volna az okos design? Kérdezem Miklóst a tárlatvezetés végén. Szerinte, ha smart design-ról beszélünk, akkor nem csak a szépség és a funkcionalitás balanszírozásáról van szó. Ilyenkor fontos üzenet az is, hogy hogyan lehet dekoratív és kreatív tereket kialakítani, úgy, hogy magunk csináljuk meg az elemeket és nem költünk vagyonokat. Nem elhanyagolandó tény, hogy a jó és okos dizájnnak pozitív hírértéke van, ez pedig pozitív irányba erősíti a brand-et. Az okos design segít nekünk abban, hogy üzeneteket közvetítsünk, ezáltal pozícionáljuk magunkat és segítjük, hogy megtaláljon minket az, akinek ránk van szüksége. Egy vizuális elem érzelmeket vált ki, az már csak rajtunk múlik, hogy milyen érzelmeket szeretnénk bekapcsolni vele.
November végéig lehet szavazni a 2016-os versenyzőkre és az idei jelöltek között megtaláljátok az Impact Hub Budapest-et is közösségi iroda kategóriában. Korábbi blogbejegyzésünkre kattintva nézzetek körül a Hub-ban és vegyétek szemügyre a Fészek Részek irodabútorokat is 😉
[1] Forbs magazin/2015 december/26.o.