Ki ne szeretné azt az érzést, amikor turistaként, letérve a főcsapásról, egy kis eldugott utcában lézengve talál egy olyan kedves és igényes ajándékboltot, ahol megtaláltatik a tökéletes szuvenír, ráadásul nem éppen a fröccsöntött, „made in China” kivitelből. Pont ellenkezőleg, minden design tárgy és ruhadarab valamelyik hazai manufaktúrából, valamint a társadalmi felelősségvállalás, vagy a fenntarthatóság jegyében került a boltba. És ha ehhez hozzáadjuk, hogy egy csupaszív és mindig mosolygós bolttulajdonos terelget minket a letisztult design egyik formájáról a másikra, akkor azt kell, hogy gondoljuk, a Prezentben vagyunk! Nekünk van még más okunk is, amiért imádjuk ezt a kis ékszerdobozt: két egyedi bútort is készíthettünk a bolt számára, amin ott sorakoznak a mi termékeink is.
Fotó: Buza Virág / Prezent
„Az ember azt gondolná, hogy itt a fű sem nő.” Mondja Tajti Zsuzsi a rá jellemző közvetlenséggel, Döbrentei utca 16-os szám alatti boltjában. Igaz, a Tabánnak a Gellért-hegy felőli csücskében vagyunk, de a látszat csal, egymásnak adják a kilincset a turisták és a magyar bámészkodók, akikből a boltban eltöltött néhány perc után észrevétlenül vásárló válik. Mert itt nem csak a külcsín ejtheti rabul az éppen arra járót, de a hozzáadott érték is. Bolttulajdonosunk ugyanis kínosan ügyel arra, hogy itt „olyan szép dolgok legyenek, amik belülről is szépek”.
Fotó: Buza Virág / Prezent
Ez abban nyilvánul meg, hogy a boltba csak olyan tervező portékája kerül be, akinek vagy az anyagválasztása „öko” (bio, vagy újrahasznosított), vagy a gyártási metódusa (pl. növényi festés). A terméknek akkor is az üzletben a helye, ha valamilyen társadalmi vállalkozást erősíti, pl. az egyik polcon olyan csokikat találunk, amik egy autistákat foglalkoztató manufaktúrában készülnek.
Fotó: Buza Virág / Prezent
„Mindig tudtam, hogy valamilyen szinten az idegenforgalomhoz kötődő dolgot szeretnék csinálni, de azt hogy valaha kereskedelemben fogok dolgozni, azt sosem hittem.” Mondja Zsuzsi, amikor arról faggatjuk, hogy hogyan fogant meg az ajándékbolt ötlete. A szálloda-idegenforgalom szakon végzett tulaj kezdetben sokáig a budapesti szálloda világban dolgozott, majd egy kis „multizás” után, Edinburgh-ba költözött, ahol egy fair trade boltban helyezkedett el. „Nagyon jól éreztem ott magam, mert megvolt az, amit szeretek az idegenforgalomban: jönnek be emberek – jellemzően jó fej emberek – akikkel jókat lehet beszélgetni és mindeközben a vásárlás nem csak a fogyasztásról szól.” A három évvel ezelőtti hazatéréskor még csak kedves ábránd volt egy hasonló bolt itthoni létrehozása, de Zsuzsi nagyon vágyott újra a pezsgő közegre és a jó beszélgetésekre, így a vízió hamar elindult a megvalósítás útján. Egy kereskedelmi suli elvégzése után, 2016. július 23-án megnyitott a Prezent. „Philip Seymour Hoffman szülinapja.” Teszi hozzá Zsuzsi.
Fotó: Buza Virág / Prezent
„Az eredeti elképzelés szerint fair trade ajándékboltnak indult, de az hivatalosan harmadik országbeli termékekre vonatkozó tanúsítvány, én meg valami olyat szerettem volna, ami itthoni dologról is szól”. Kávé, tea, vagy üdítő kapható a boltban fair trade igazolással, de a termékpaletta magját és nagy részét az olyan magyar produktumok adják, amik valahogyan a fenntarthatóságot, vagy a társadalmilag hasznos vonalat képviselik.
Fotó: Buza Virág / Prezent
Legkedveltebbek között vannak a felnőtt és gyerekruhák, legyen szó a Mini Natúra, vagy akár a Touch Me Not darabjairól. Mindketten GOTS minősített biopamuttal dolgoznak, ami nem csak a „bioságát” jelöli a terméknek, hanem a megfelelő munkakörülményeket is, amik során készült. Zsuzsitól azt is megtudjuk, hogy a Touch Me Not esetében mindent két ember tervez és varr, még a natúrgombokat is ők maguk felületkezelték, hogy 100% vegyszermentes legyen minden. Nagyon kedveltek még a Botanika növényi festett kollekciói, de a különböző papíráruk is a top háromban vannak, úgy mint a Paperti, vagy a Malinovka noteszei, igényes grafikákkal, újrahasznosított, vagy FSC papírból. Szerelem első látásra, avagy „nem tudtam ott hagyni” kategóriában, pedig abszolút a gyerekjátékok és gyerekkönyvek kerülnek ki győztesen, élen az Eperfa fajátékaival, vagy a Kétegér könyvecskéivel. Mindezek mellett, a polcokon megtalálhatók a Fészek Részek szappantartók és Hashtag lámpák is, utóbbi olyan ízlésesen lett becsomagolva és kiállítva, hogy majdnem mi is vettünk magunknak egyet!
Fotó: Buza Virág / Prezent
Zsuzsi nem csak a boltban kapható áruról, hanem a bútorokról is ugyanilyen lelkesedéssel mesél. A fenntarthatóság jegyében itt is szempont volt, hogy felújított bútorokkal rendezze be a kis teret. Nagyon jól sült el, pedig a designérzékeny boltos eleinte félt a fabrikálástól, de ügyesen sikerült mindent kiviteleznie. A specifikus méreteket és funkciókat igénylő darabokkal pedig minket keresett meg. Elképzeléseit némi konzultáció és igen apró módosítások után rendre meg is tudtuk valósítani, így a bolt közepén álló nagy lerakóasztalt, vagy a kirakatba tervezett display és tárolóelemet. Volt olyan vásárló is, aki bámészkodás közben magától kiszúrta – igaz szakmai szemmel -, hogy nincsenek csavarok bútorinkban.
Fotó: Prezent
Fotó: Prezent
„Itt valahogy be is lassulnak az emberek.” Ez lehet a lokáció miatt is van, aminek kiválasztása egy kicsit tudatos döntés volt. A Tabán egy nyugisabb, de egyben egy összekötő rész a nagyobb turistalátványosságok és tömegek között, így az embernek meg van az az érzése, hogy „hú de aranyos boltot találtam”, ráadásul csendes az utca, ezért „valahogy máshogy veszik így észre az üzletet”. A ráérős nézelődésből aztán sokszor nagy-nagy beszélgetések lesznek és igazi, emberi interakciók jönnek létre. Zsuzsi egyik kedvenc története ehhez kapcsolódóan, amikor egy az USA-ból Magyarországra költözött hölgy „felfedező úton” volt a város ezen szegletében és miután betért a boltba egy kedves és őszinte diskurzus vette kezdetét. A végén Zsuzsi úgy érezte, mintha egy régi barát állna előtte, mintha ismerné az ízlését. Ezért ajánlott néhány helyet még a környékről, ami érdekes lehet számára, így a közeli Asztalka cukrászdát. Nem sokkal később egy süteménnyel tért vissza onnan a kedves expat, amit ajándékba vett Zsuzsinak.
Fotó: Buza Virág / Prezent
A környékbeliek is nagy szeretettel fogadták a boltot, mind a lakók, mind pedig a szomszédos üzletek. Úgy tűnik kezdetét is vette egy összefogás a Tabáni Art&Wine kezdeményezésére, aminek részeként december 10-én, tabáni karácsonyi napot szerveznek a környékbeli boltok, rendhagyó programokkal és kínálttal.
Fotó: Prezent
Mi nagyon szeretünk a Prezentben lógni és Zsuzsival beszélgetni, terápiás jelleggel ajánljuk mindenkinek, főleg, ha így a karácsony közeledtével már kezd eluralkodni a vásárlási pánik és a bevásárlóközpont-fóbia. Különben is: „A bolt a jó fej embereket vonzza be. És ilyenkor rájössz, hogy ezt megéri csinálni.”
Fotó: Buza Virág / Prezent